German Open 2010[2]
A kick-box több tradicionális harcművészet elemeit ötvöző küzdősport.
Története
A kick-box eredetileg Japánból származik, ahol már az 1950-es években is tartottak mérkőzéseket.[3][4][5][6][7] Az Egyesült Államokban 1970-es évek közepe táján kezdték művelni, és valamivel később került át Nyugat-Európába. A kick-box első elnevezése sportkarate, majd all-style sportkarate volt, később egységesen a kick-box elnevezés használata vált elfogadottá.
Az alapítók egyik fő célja az volt, hogy az ütéseket és rúgásokat használó távol-keleti eredetű harcművészetek – a (japán eredetű) karate, a (koreai eredetű) taekwondo és a (kínai eredetű) kungfu, valamint a thaiföldi eredetű muay thai – mozgásanyagát továbbfejlesztve, azokat ötvözve a boksz technikákkal, egy önálló, deklaráltan verseny-centrikus küzdősportot hozzanak létre. A kick-box nem tagadja a tradicionális gyökereit, de önmagát nem harcművészetként, hanem egy modern küzdősportként határozza meg.
Hivatalosan 1985- ben kezdődött Magyarországon a full-contact irányzat, s abban az évben rögtön itt került sor a világbajnokságra.
2021-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság teljes jogú olimpiai sportként ismerte el.[8]
Szabályrendszerek
Ma a kick-boxot, a küzdelmi szabályrendszerek alapján két alcsoportra szokták osztani: ringes (full-kontact, low-kick és K1) és tatamis (pointfighting, light-kontact és kick-light). A kick-box ágazataihoz különböző világszövetségek is tartoznak. A legnagyobb a World Association of Kickboxing Organizations (WAKO), aminek több mint 90 tagja van.
A kick-box versenyeken a sportolók küzdelmi és formagyakorlat versenyszámokban versenyeznek, a nők és a férfiak külön.
A küzdelmi versenyszámokat hat szabályrendszerben rendezik. Ezek alapvetően abban különböznek egymástól, hogy az akciók (ütések és rúgások) végrehajtásánál a kontrollált félerejű (a pointfighting, light-kontact és kick-light szabályrendszerekben), vagy a teljes erejű (a full-kontact, low-kick és K1 szabályrendszerekben) végrehajtás engedélyezett. A semi és light-kontakt küzdelmeket egy 8×8 méteres tatamival borított küzdőtéren, míg a teljes erejűeket ökölvívó ringben vívják.
Érvényes találati felületek: fej elölről és oldalról (a PF-ban a tarkó is), a test elölről a nyak és az öv között a test oldalvonaláig, a low-kick ill. a K1 szabályrendszerekben a comb illetve az egész láb is. Engedélyezett a lábsöprés.
Az egyes szabályrendszerek legfontosabb jellemzői
Pointfighting: A küzdőtér 8x8m-es tatami, a ruházat hosszú nadrág, póló és az övfokozatnak megfelelő színű öv. A küzdelem célja minél több pont szerzése. Megengedettek a félerejű kontrollált ütések és rúgások testre, fejre, az öv alatti rész csak lábsöpréssel támadható. Tilos a fogás és térdelés, valamint a sípcsonttal történő rúgás. A vezetőbíró minden érvényes találatnál megállítja a küzdelmet és megítéli a megfelelő értékű pontot.
Light-Contact: A küzdőtér 8x8m-es tatami, a ruházat hosszú nadrág, póló és az övfokozatnak megfelelő színű öv. A küzdelem célja minél több pontszerzés. A szabályok megegyeznek a PF szabályokkal, azzal a különbséggel, hogy a küzdelem folyamatos, a bírók a menetek alatt pontoznak és a mérkőzés végén a bírók pontozása alapján születik meg a végeredmény, a bevitt érvényes találatok száma alapján. Tilos a fogás és térdelés, valamint a sípcsonttal történő rúgás.
Kick- Light: A küzdőtér 8x8m-es pást vagy tatami, a ruházat rövidnadrág, meztelen felsőtest a hölgyeknél a felsőtesten top. A technikák megegyeznek a Light-Contact szabályrendszerrel, azzal kiegészítve, hogy a comb is támadható felület. A küzdelem folyamatos, a bírók a menetek alatt pontoznak és a mérkőzés végén a bírók pontozása alapján születik meg a végeredmény, a bevitt érvényes találatok száma alapján.
Full-Contact: A küzdőtér szabályos ökölvívó szorító, a ruházat hosszú nadrág meztelen felsőtest, a hölgyeknek a felsőtesten top, a versenyzők övet nem viselnek. A küzdelem célja a mielőbbi leütés, kiütés. Teljes erejű ütésekkel és rúgásokkal támadható a test és a fej, illetve lábsöpréssel a láb. Tilos a térdelés és a fogás. Amennyiben a mérkőzés végig megy, pontozás alapján születik döntés, a pontozás a bevitt érvényes találatok száma alapján történik, az ellenfél kiütése szabályos. (K.O.)
Low-Kick: A küzdőtér szabályos ökölvívó szorító, a ruházat rövidnadrág, meztelen felsőtest a hölgyeknél a felsőtesten top. A küzdelem célja a mielőbbi leütés, kiütés. A szabályok megegyeznek a Full-Contact szabályaival, azzal a különbséggel, hogy köríves rúgásokkal támadható a comb minden irányból. Amennyiben a mérkőzés végig megy, pontozás alapján születik döntés, a pontozás a bevitt érvényes találatok száma alapján történik, az ellenfél kiütése szabályos. (K.O.)
K1: A küzdőtér szabályos ökölvívó szorító, a ruházat rövid nadrág, félmeztelen felsőtest a hölgyeknél a felsőtesten top. A küzdelem célja a mielőbbi leütés, kiütés. A szabályok megegyeznek a Low-Kick szabályokkal, azzal a különbséggel, hogy engedélyezett a fogás /klincs/ addig, amíg a versenyzők aktívak benne. Engedélyezett továbbá a térdelés lábra testre fejre, támadható a láb minden irányból, beleértve a térd ízületet is, engedélyezett a földre vitel is. Amennyiben a mérkőzés végig megy, pontozás alapján születik döntés. A pontozás a bevitt érvényes találatok száma alapján történik.
A sportolók a küzdelmi versenyeken kötelezően védőfelszerelést viselnek: védőkesztyű (a semi-kontaktban nyitott kezes, a többi szabályrendszerben zárt kezes), lábvédő, sípcsontvédő, fejvédő, fogvédő, herevédő.Kivételt képez a K1 szabályrendszer, ahol láb- és fejvédőt nem viselnek a versenyzők.